A hetvenes évek második felében már biztos, hogy játszottam az ott lévő ágyúkkal, T-34-es harckocsival és MIG-15-ös repülővel. Arra is tisztán emlékszem, hogy ha a Tiszaligeti strandon eluntuk magunkat, akkor elballagtunk a hadipark felé eső végébe, és a drótkerítés alatt átbújtunk. De olyan is előfordult, hogy strandolás után még rá tudtuk venni az éppen ránk felügyelő felnőttet a katonai eszközök felkeresésére. Olyankor kijöttünk a főbejáraton, jobbra fordultunk, majd a strand végénél bekanyarodtunk a tóhoz vezető földes úton, és szinte már ott is voltunk a hadieszközök között.

Bántott, hogy a T-34-esbe nem lehetett beszállni. Akkoriban ment ugyanis a tévében a lengyel filmsorozat, A négy páncélos és a kutya, amiben egy ugyanilyen harckocsin robogtak végig a keleti fronttól Berlinig a film hősei. Én pedig szerettem volna ott ülni, ahonnan a filmben szereplő szőke, fiatal parancsnok az egész harckocsit és a csapatát is irányította. De a tiszaligeti tank nyílásai le voltak hegesztve. A nagyobb fiúk mesélték, hogy a T-34-es alján van egy lyuk, amin be lehet mászni a sötét tankbelsőbe, de ahhoz én gyáva voltam.

A MIG-15-ösbe viszont be lehetett volna ülni. Legalábbis az én időmben. Mert addigra vandál kezek szétverték a pilótafülke tetejét. Emiatt nem igen volt kedvünk bemászni az iszonyatosan koszos, üvegszilánkos, kibelezett fülkébe. Viszont jókat nevettünk azon, hogy a vadászgép végére csimpaszkodva meg tudtuk mozdítani a monstrumot, azaz lehúztuk a fenekét, és máris úgy nézett ki, mint, ami éppen felszállni készül.

Nem emlékszem, hogy meddig járunk oda, meddig tekertük bőszen a lövegek csöveit mozgató kurblikat. Így azt se tudom, mikor számolták fel a tiszaligeti katonai parkot.

(Ha Önnek is van emléke a Tiszaligetről, és egy két kíséretében megosztaná velünk, küldje el a tiszaligetblog@gmail.com címre!)